Álljon mindenki okulására, hátha megspórolok másnak időt.
Leszögezendő az elején, nem jailbreakelt telefonról van szó, hanem a szolgáltatónál vásárolt, és a szolgáltatónál függetlenített telefonról. Ez persze még nem jelenti azt, hogy az ott kapott útmutatók hasznosak lettek volna. Az Apple két napot ígér, míg a függetlenítési kérés végigfut náluk, ezt követően lenne elvben független az iPhone. Elvben. MicroSIM csere után a hibajel: Invalid SIM.
Lehet bújni a fórumokat, lehet próbálgatni a Youtube-on lévő videókat, nem sokat segítenek. A ki- és bekapcsolás, valamint a Airplan mód váltogatása semmit nem ér.
Ami viszont használt: kártyát kivenni, majd
– iTunes: Restore » Restore from Backup. Fél óra, vagy még több elmegy, aztán kéri a SIM kártyát, az aktiváláshoz. Ha lehet, legyen úgy beállítva, hogy ne kérje el a PIN-kódot, anélkül is megy, de valamivel bonyolultabb.
Ha ez megvan, jöhet a szinkronizálás. Az megint fél óra. Ha kész, voila. Ott a működőképes iPhone 4, hálózatfüggetlenül.
Berlin, a set on Flickr.
Inkább csak sejtelmesen ránézünk, néha kicsit oldalról, büszkén, elégedetten, önmagunkat dícsérve tulajdonképpen, hogy jónak bizonyult a megérzésünk, és nem két kézzel szórtuk a heti ötszörnyolc alatti melóért kapott pénzt. Néha meg is paskoljuk, leszálláskor megdöntjük, ránézünk a hajtóműre, cümmögünk magunkban egy sort, váltókarnál csettintünk nyelvünkkel egy komótosat, “behszép állapotban őrizte meg az előző tulaj, szinte el se hiszem”, vetjük oda két sör között a valamelyik kertben, a szoksásossá vált bringaesemények ecsetelésekor.
Aztán felülünk rá, érezzük az olasz manufaktúra becsben tartásának okát.
Olykori kényelmetlenséget hamarost megszokjuk, finoman beletörődünk abba is, hogy bizony első-hátsó kerék, bizony cserére érett. De a váltó, a hajtómű zenél, zene se kell, érezni a bringa ritmusát. Kis idő és már mintha mindig is ott állt volna, ahova az első hazatérés után támasztottuk volna. Féltjük, persze, hiába, kereket, ülést, bármit lopnak – és jó esetben csak ezeket. Lakatolunk, inkább ésszel, mint hévvel, de néha felemásan, aztán hálát adva a gondviselésnek, ott találjuk, büszkén, ahogy hagytuk.
Jó bringa a Dancelli. Megszerettem.
Az egyenletes ritmus elérése bringázásnál alapfeltétele a jó haladásnak. Ritmust számomra legegyszerűbben a zene adja meg. Nekem az alábbiak:
Kidda – Under The Sun (Herve’s Ain’t No Sunshine Mix) 4:51 Fatboy Slim Dance Bitch
Huyendo Pt.2 2:06 Alex Cortex
És persze az alap
Kraftwerk – Tour de France
Kraftwerk – Electro Cardiagram
Kraftwerk – Mousique non-stop
Sebastien Tellier – Kilometer
Ezt főleg egyenes szakaszon, hajrázásnál szeretem, visz előre
Ez is ez a kategória:
Orbital – mintha a tekerésre teremtették volna
Schöne Neue Extrawelt
Ez is tőlük, de ezt inkább a hosszútávú hajránál
Valahogy a szabadságom óta, ami persze már a Jón tenger békés és megnyugtató ködébe vész, nem nagyon visz rá a lélek, hogy írjak. Főleg nem tech jellegű témákról, és nem is nagyon érzem igényét annak, hogy ilyeneket tanulmányozzak behatóbban. Még a szabadságunk ideje alatt – némi túlsúlyt kockáztatva – vagy nyolc könyvvel vágtam neki a majd két hetes kiruccanásnak.
A könyvek stílusa vegyes volt. Aki említésre méltó volt, és maradt, Don Winslow. Ő nálam Bobby Z élete és halála című könyvével került képbe – áldassék az Agave neve és könyvszerkesztőinek jó érzéke, meg amúgy is, az utóbbi idők egyik legjobb könyvkiadója, ritkán nyúlnak félre. Bobby Z története nem szokványos. Kemény és kegyetlen drogdealer, akit pályafutásához méltatlanul egy thai fürdőszobában ér utol az iróniára kényes végzet. Ám amíg egyeseknek ez a végzet, addig másoknak ez a kezdet, Tim Kearney számára ez nyitja meg a börtönajtót, ahova érzései szerint jogtalanul, és főként piti társának jellemtelen árulása miatt kerülhetett be. Ám mivel Tim Kearney nem csak az őt beszervezni akaró drogzsaru szerint hasonlít külsőségeket tekintve Bobby Z-re, így némi gyorstalpaló után felveszi a külső jegyek után a mentalitást és stílust is.
A zsaru cseles terve szerint innentől kezdve pedig sorsa egyértelmű lenne: kicseréli őt egy másik galád narcotráfico rabságában sínylődő zsarutársra, és ál-Bobby Z barátunkat vagy helyben lelövik és elkaparják a mexikói sivatagban, vagy fut, isten hírével addig, amíg tüdővel és vízzel bírja.
De Bobby Z – maradjunk ennél a névnél, hiszen Kearney is a magáénak érzi lassacskán – a véletlenek és a narcotráfico embereinek meggondolatlansága miatt életben marad, és innentől kezdve nem győz csodálkozni élete furcsa alakulásán.
Winslow innentől kezdve csűri és csavarja a történetet, nincsenek unalomig ismert fordulatok, sablonos alakok. Zsíragy nácigyanús alakok, mexikói nagyurak, bankja által mindenétől, talán csak önbecsülésétől még meg nem fosztott bérkopó éppúgy felbukkan a sodró lendületű regényben, mint – na jó, ez szinte kötelező kellék – meseszép, egykoron az eredeti Bobby Z-t ismerő gyönyörű nő is, meg persze egy gyerek. Talán kutya is van, vagy ha az nem, valami állat biztosan.
A könyv veszettül jó, a poént persze nem lövöm le, spoiler sem lesz. Winslow-t nem ismertem eddig. A Bobby Z élete és halála után viszont elkezdtem keresni más regényét, van. A Drogháború. Az is meglett.
Kétfelé látszik szakadni a magyar twitterező közösség. A négy-öt ezer, twitteren regisztrált felhasználó kb. tíz százaléka (hozzávetőleges becslés) használja a tumblrt, a többiek vagy olvassák, vagy tűrik, vagy ignor röppentenek.
A tumblr esetében természetesen idegesítő, ha egy csupasz link esik be attól a usertől, akit eddig követésre érdemesnek tartottál. A twitterező – tartozzon az öncélú info megosztójához (mi is van velem éppen), vagy a szakmai/geek/stb témában kinyilatkozó (új projekten dolgozom/ígytedd, eztvedd, stb) – közölni akar valamit, és természetes módon a saját követőitől/olvasóitól visszajelzést vár, hiszen ezért követik vagy csak olvassák őt a csiripen. Visszajelzés pedig akkor nevezhető relevánsnak, ha túlmegy a ReTweet-en – amit szintén sokan idegesítőnek tartanak, és éppen ezért akad olyan user is, aki simán blokkolja a tumblr-es és RT-es posztokat. Bodzásfanta vette magának a fáradtságot, és írt egy scriptet, innen lehet letölteni.
Mert elfogadható az a vélemény, hogy akad olyan user, akinek kíváncsi lehet a rá feliratkozó a közvetlen tweetjeire, de a lecsupaszított, tulajdonképpen csak a tumblarity-re hajtó, a twittert linktárnak használó usert azért mellékvágányra teszi.
Megoldás pedig nem a teljes tiltás – már csak a fentiek miatt sem. Elegánsabb, és megosztásbarátabb – Grétsy tanár úr, elnézést – , a Google Reader, ami oda beesik, azt a felhasználó érdemesnek tartja arra, és megosztásra is, és ott ugye több infó van a csupasz url-nél.
De a Tumblr megosztó és megkockáztatom, közösségteremtő ereje ugyanakkor nem elhanyagolható. Számomra az is egy érdekes tény – vagy talán csak így hozta a véletlen – , hogy a Tumblr-en olyan magyar – és hangsúlyozottan hazai – , tumblresekkel találkoztam, akiktől nem áll távol az információ szelektálása, a tartalmak súlyozása, ergo, szakmájukhoz közelálló a szelekció, a szerkesztés. A szerkesztésnek pedig az alapvető metódusa a szelektálás: ami engem érdekel, ami iránt érdeklődés van, azt adja tovább. És ha olyanokat követek, akik előszűrnek egy-egy adott témában, tisztább, relevánsabb tartalmat kapok. Metódusát tekintve persze ez nem sokban különbözik a Readeres megosztásoktól, azzal a nem kis eltéréssel, hogy sokrétűbb tartalmat, és szubjektív benyomások alapján, színesebbet kap a user.
És nem utolsó sorban számomra az is fontos, hogy olyan, 160 karakternél hosszabb, de blogposztnál rövidebb bejegyzést is fellelni a tumblr-en, ami twitteren nincs, blogban sem már. De olyat is, ami csak a twitteren van.
Én igyekszem megtalálni a mértéket, ha a tumblr-en találok valamit, kommenttel ellátva lököm tovább a twitterre, twitteren más, megszokott jellegű közlendőkre tartom, de ha valakinek nagyon megszalad a spammelés, görgetem. Ám ha tetszik, amit küld, feliratkozom rá readerben, mert úgy legalább vissza is kereshetem az érdekesnek látott infót. De a tumlren is. Mert bizony néha kikapcsol.
A Twitter beizzott mostanában rendesen. Többféle módon használható. Csak a leglényegesebb, célzott, egy adott – akár szakmai – témába vágó twitteket nyomat a user. Vagy itt van talán az általánosabb, amikor a felhasználó belövi, hogy éppen mit is művel, a zajba pedig ez is belefér. De mi van akkor, ha valamit elmondanál mindenkinek, de senki előtt sem fednéd fel kilétedet? Mert a követőid azért valamilyen szinten csak képben vannak az eddigi ténykedéseidet ismervén.
Erre való a Secret Twitter, ahol a titkaikat, vagy annak vélt mondandókat tesznek közzé a felhasználók, akiknek nem kell regisztrálniuk, csak beírják az 140 karaktert, és küldés.
A titkok pedig változóak. Egy közös bennük: aki elmondja, fontosnak tartja.
És vannak megdöbbentők:
“I shaved my head and told all my friends, coworkers, relatives that I had cancer just to get some sympathy. ”
Wictym dobta be az ötletet a Twitteren, hogy soroljuk fel az az öt embert a sok közül, akiknek a tweetjeit érdekesnek/viccesnek/hasznosnak tartjuk, és ezáltal valamennyire segíthetjük a twitterre frissen regisztrálókat.
HH Mert: webkettőnullaügyi hírmondó
Plastik Józsi, aka Angelday Mert: Maces témákban sokat segített a blogja
Longhand Mert: SEO és egyebek
Bodzasfanta Mert: Iphone a többi között
Wyctim Mert: Mac és Iphone
