iPhone 4 – Invalid SIM: megoldás

Álljon mindenki okulására, hátha megspórolok másnak időt.

Leszögezendő az elején, nem jailbreakelt telefonról van szó, hanem a szolgáltatónál vásárolt, és a szolgáltatónál függetlenített telefonról. Ez persze még nem jelenti azt, hogy az ott kapott útmutatók hasznosak lettek volna. Az Apple két napot ígér, míg a függetlenítési kérés végigfut náluk, ezt követően lenne elvben független az iPhone. Elvben. MicroSIM csere után a hibajel: Invalid SIM.
Lehet bújni a fórumokat, lehet próbálgatni a Youtube-on lévő videókat, nem sokat segítenek. A ki- és bekapcsolás, valamint a Airplan mód váltogatása semmit nem ér.
Ami viszont használt: kártyát kivenni, majd
– iTunes: Restore » Restore from Backup. Fél óra, vagy még több elmegy, aztán kéri a SIM kártyát, az aktiváláshoz. Ha lehet, legyen úgy beállítva, hogy ne kérje el a PIN-kódot, anélkül is megy, de valamivel bonyolultabb.

Ha ez megvan, jöhet a szinkronizálás. Az megint fél óra. Ha kész, voila. Ott a működőképes iPhone 4, hálózatfüggetlenül.

Berlin

BerlinBerlinBerlinBerlinBerlinBerlin
Berlin - Jüdisches MuseumBerlin - Jüdisches MuseumBerlin - Jüdisches MuseumBerlinBerlinBerlin
Berlin - Neue SynagogeBerlinBerlinBerlinBerlinBerlin - Casolare
Berlin - SpreeBerlin - SpreeBerlinBerlin - Club Der VisionaireBerlin - Club Der VisionaireBerlin - Club Der Visionaire

Berlin, a set on Flickr.

Amiről ritkán beszélünk

Inkább csak sejtelmesen ránézünk, néha kicsit oldalról, büszkén, elégedetten, önmagunkat dícsérve tulajdonképpen, hogy jónak bizonyult a megérzésünk, és nem két kézzel szórtuk a heti ötszörnyolc alatti melóért kapott pénzt. Néha meg is paskoljuk, leszálláskor megdöntjük, ránézünk a hajtóműre, cümmögünk magunkban egy sort, váltókarnál csettintünk nyelvünkkel egy komótosat, “behszép állapotban őrizte meg az előző tulaj, szinte el se hiszem”, vetjük oda két sör között a valamelyik kertben, a szoksásossá vált bringaesemények ecsetelésekor.
Aztán felülünk rá, érezzük az olasz manufaktúra becsben tartásának okát.
Olykori kényelmetlenséget hamarost megszokjuk, finoman beletörődünk abba is, hogy bizony első-hátsó kerék, bizony cserére érett. De a váltó, a hajtómű zenél, zene se kell, érezni a bringa ritmusát. Kis idő és már mintha mindig is ott állt volna, ahova az első hazatérés után támasztottuk volna. Féltjük, persze, hiába, kereket, ülést, bármit lopnak – és jó esetben csak ezeket. Lakatolunk, inkább ésszel, mint hévvel, de néha felemásan, aztán hálát adva a gondviselésnek, ott találjuk, büszkén, ahogy hagytuk.
Jó bringa a Dancelli. Megszerettem.

Dancelli

Mire jó tekerni?

Az egyenletes ritmus elérése bringázásnál alapfeltétele a jó haladásnak. Ritmust számomra legegyszerűbben a zene adja meg. Nekem az alábbiak:

Kidda – Under The Sun (Herve’s Ain’t No Sunshine Mix) 4:51 Fatboy Slim Dance Bitch

Huyendo Pt.2 2:06 Alex Cortex

És persze az alap
Kraftwerk – Tour de France

Kraftwerk – Electro Cardiagram

Kraftwerk – Mousique non-stop

Sebastien Tellier – Kilometer

Ezt főleg egyenes szakaszon, hajrázásnál szeretem, visz előre

Ez is ez a kategória:

Orbital – mintha a tekerésre teremtették volna

Schöne Neue Extrawelt

Ez is tőlük, de ezt inkább a hosszútávú hajránál

Nem írok, olvasok: Bobby Z élete és halála

Valahogy a szabadságom óta, ami persze már a Jón tenger békés és megnyugtató ködébe vész, nem nagyon visz rá a lélek, hogy írjak. Főleg nem tech jellegű témákról, és nem is nagyon érzem igényét annak, hogy ilyeneket tanulmányozzak behatóbban. Még a szabadságunk ideje alatt – némi túlsúlyt kockáztatva – vagy nyolc könyvvel vágtam neki a majd két hetes kiruccanásnak.
A könyvek stílusa vegyes volt. Aki említésre méltó volt, és maradt, Don Winslow. Ő nálam Bobby Z élete és halála című könyvével került képbe – áldassék az Agave neve és könyvszerkesztőinek jó érzéke, meg amúgy is, az utóbbi idők egyik legjobb könyvkiadója, ritkán nyúlnak félre. Bobby Z története nem szokványos. Kemény és kegyetlen drogdealer, akit pályafutásához méltatlanul egy thai fürdőszobában ér utol az iróniára kényes végzet. Ám amíg egyeseknek ez a végzet, addig másoknak ez a kezdet, Tim Kearney számára ez nyitja meg a börtönajtót, ahova érzései szerint jogtalanul, és főként piti társának jellemtelen árulása miatt kerülhetett be. Ám mivel Tim Kearney nem csak az őt beszervezni akaró drogzsaru szerint hasonlít külsőségeket tekintve Bobby Z-re, így némi gyorstalpaló után felveszi a külső jegyek után a mentalitást és stílust is.
A zsaru cseles terve szerint innentől kezdve pedig sorsa egyértelmű lenne: kicseréli őt egy másik galád narcotráfico rabságában sínylődő zsarutársra, és ál-Bobby Z barátunkat vagy helyben lelövik és elkaparják a mexikói sivatagban, vagy fut, isten hírével addig, amíg tüdővel és vízzel bírja.
De Bobby Z – maradjunk ennél a névnél, hiszen Kearney is a magáénak érzi lassacskán – a véletlenek és a narcotráfico embereinek meggondolatlansága miatt életben marad, és innentől kezdve nem győz csodálkozni élete furcsa alakulásán.

Winslow innentől kezdve csűri és csavarja a történetet, nincsenek unalomig ismert fordulatok, sablonos alakok. Zsíragy nácigyanús alakok, mexikói nagyurak, bankja által mindenétől, talán csak önbecsülésétől még meg nem fosztott bérkopó éppúgy felbukkan a sodró lendületű regényben, mint – na jó, ez szinte kötelező kellék – meseszép, egykoron az eredeti Bobby Z-t ismerő gyönyörű nő is, meg persze egy gyerek. Talán kutya is van, vagy ha az nem, valami állat biztosan.

A könyv veszettül jó, a poént persze nem lövöm le, spoiler sem lesz. Winslow-t nem ismertem eddig. A Bobby Z élete és halála után viszont elkezdtem keresni más regényét, van. A Drogháború. Az is meglett.

Tumblr: tiltás, tűrés, kezelés?

Kétfelé látszik szakadni a magyar twitterező közösség. A négy-öt ezer, twitteren regisztrált felhasználó kb. tíz százaléka (hozzávetőleges becslés) használja a tumblrt, a többiek vagy olvassák, vagy tűrik, vagy ignor röppentenek.

A tumblr esetében természetesen idegesítő, ha egy csupasz link esik be attól a usertől, akit eddig követésre érdemesnek tartottál. A twitterező – tartozzon az öncélú info megosztójához (mi is van velem éppen), vagy a szakmai/geek/stb témában kinyilatkozó (új projekten dolgozom/ígytedd, eztvedd, stb) – közölni akar valamit, és természetes módon a saját követőitől/olvasóitól visszajelzést vár, hiszen ezért követik vagy csak olvassák őt a csiripen. Visszajelzés pedig akkor nevezhető relevánsnak, ha túlmegy a ReTweet-en – amit szintén sokan idegesítőnek tartanak, és éppen ezért akad olyan user is, aki simán blokkolja a tumblr-es és RT-es posztokat. Bodzásfanta vette magának a fáradtságot, és írt egy scriptet, innen lehet letölteni.

Mert elfogadható az a vélemény, hogy akad olyan user, akinek kíváncsi lehet a rá feliratkozó a közvetlen tweetjeire, de a lecsupaszított, tulajdonképpen csak a tumblarity-re hajtó, a twittert linktárnak használó usert azért mellékvágányra teszi.
Megoldás pedig nem a teljes tiltás – már csak a fentiek miatt sem. Elegánsabb, és megosztásbarátabb – Grétsy tanár úr, elnézést – , a Google Reader, ami oda beesik, azt a felhasználó érdemesnek tartja arra, és megosztásra is, és ott ugye több infó van a csupasz url-nél.

De a Tumblr megosztó és megkockáztatom, közösségteremtő ereje ugyanakkor nem elhanyagolható. Számomra az is egy érdekes tény – vagy talán csak így hozta a véletlen – , hogy a Tumblr-en olyan magyar – és hangsúlyozottan hazai – , tumblresekkel találkoztam, akiktől nem áll távol az információ szelektálása, a tartalmak súlyozása, ergo, szakmájukhoz közelálló a szelekció, a szerkesztés. A szerkesztésnek pedig az alapvető metódusa a szelektálás: ami engem érdekel, ami iránt érdeklődés van, azt adja tovább. És ha olyanokat követek, akik előszűrnek egy-egy adott témában, tisztább, relevánsabb tartalmat kapok. Metódusát tekintve persze ez nem sokban különbözik a Readeres megosztásoktól, azzal a nem kis eltéréssel, hogy sokrétűbb tartalmat, és szubjektív benyomások alapján, színesebbet kap a user.
És nem utolsó sorban számomra az is fontos, hogy olyan, 160 karakternél hosszabb, de blogposztnál rövidebb bejegyzést is fellelni a tumblr-en, ami twitteren nincs, blogban sem már. De olyat is, ami csak a twitteren van.

Én igyekszem megtalálni a mértéket, ha a tumblr-en találok valamit, kommenttel ellátva lököm tovább a twitterre, twitteren más, megszokott jellegű közlendőkre tartom, de ha valakinek nagyon megszalad a spammelés, görgetem. Ám ha tetszik, amit küld, feliratkozom rá readerben, mert úgy legalább vissza is kereshetem az érdekesnek látott infót. De a tumlren is. Mert bizony néha kikapcsol.
Twitter

Titkostwitter

A Twitter beizzott mostanában rendesen. Többféle módon használható. Csak a leglényegesebb, célzott, egy adott – akár szakmai – témába vágó twitteket nyomat a user. Vagy itt van talán az általánosabb, amikor a felhasználó belövi, hogy éppen mit is művel, a zajba pedig ez is belefér. De mi van akkor, ha valamit elmondanál mindenkinek, de senki előtt sem fednéd fel kilétedet? Mert a követőid azért valamilyen szinten csak képben vannak az eddigi ténykedéseidet ismervén.
Erre való a Secret Twitter, ahol a titkaikat, vagy annak vélt mondandókat tesznek közzé a felhasználók, akiknek nem kell regisztrálniuk, csak beírják az 140 karaktert, és küldés.
A titkok pedig változóak. Egy közös bennük: aki elmondja, fontosnak tartja.

És vannak megdöbbentők:

“I shaved my head and told all my friends, coworkers, relatives that I had cancer just to get some sympathy. ”

Twitter: őket követem

Wictym dobta be az ötletet a Twitteren, hogy soroljuk fel az az öt embert a sok közül, akiknek a tweetjeit érdekesnek/viccesnek/hasznosnak tartjuk, és ezáltal valamennyire segíthetjük a twitterre frissen regisztrálókat.

HH Mert: webkettőnullaügyi hírmondó
Plastik Józsi, aka Angelday Mert: Maces témákban sokat segített a blogja
Longhand Mert: SEO és egyebek
Bodzasfanta Mert: Iphone a többi között
Wyctim Mert: Mac és Iphone

Zenémet megosztanám

Mielőtt még Jeszenszky becsöngetne, hogy hé, a jogdíjért jöttem, előre szólok, nem a nagyvilággal tervezem ezt, hanem a lakáson belül.
Merthogy az utóbbi időben egyre inkább zenével a fülemben/fejemben élem a napjaimat, bringázáskor kimondottan szeretek ütemre tekerni, bizonyos fáradtsági szint után az visz előre, mindenkinek aki bringázik, csak ajánlani tudom Kraftwerktől az Aero Dynamikot, meg ha azt nézem, az egész albumukat, de Ludittákra vagy IMMC-re is jó nyomni, főként hegynek fel, amikor az egész nap már mögötted van, és az utolsó (száz)métereket erőből, nyeregben néha felállva tolod. Monotonabb szakaszok alatt Fatboy Slim, a big beat az, ami jól pörget, meg vidámságot visz az egészbe.
Egyszóval vannak olyan zenék, amiket napi szinten hallgatok. Bringázás közben az Iphone szól, amin ugye ugyanaz van, mint a Macbook-on, szóval nem kell sokáig keresnem azt a dalt, amit éppen a telón hallgattam addig. Csakhogy a Macbook ugye nincs hangfalrendszerre kötve. A dolgozószobában lévő PC erősítőre van kötve, no meg ott van az Airport Extreme Base.
Valami rémlett, hogy az Airportokra rá lehet kötni aktív hangfalat. Már kezdtem volna örülni, hogy téma megoldva, nem kell a laptopot cipelgetni ha a lakás másik végében van dolgom, vagy az erkélyen, hanem szépen átrakom Airportra, és hadd szóljon. Na nem.
Az élet nem ennyire egyszerű. Ez csak az Airport Express-szen megy. Abban létezik ugyanis az AirTunes.
Megoldás? Egy Express? Egy Express, csak idegesítő, hogy az összes többi funkciója, sőt, azokon túlmenően még sok más is már adott. Csak ez az egy miatt meg kicseszésnek érzem a megvételt. Mibe fájt volna az Apple-nak belerakni az Base-be is? Persze, nem hülyék Cupertinóban, tudják, hogy vannak, akiknek kell, akár ez az egy funkció miatt is.
De ha van ötlet, szívesen veszem.

Ez már milyen, Iphone WordPress

Nem írtam jó ideje, nyakig be vagyok havaza, de gondoltam, ma rendberakok néhány dolgot a blog körül. Erre nem kiderül, hogy elfelejtettem a jelszavam. Ès akkor hogyhogy mégis írok? Az Iphone nem felejtette el. Nem mellesleg, ha már Iphone: eleinte türelmetlen voltam, már ami az írást illeti a szifonon, a funkcionalitások, a logikus használat láttán azt mondtam, hazaértem. Mintha amikor Mac-re váltasz PC után, fura, suta, de ahogy helyükre kerülnek a dolgok, és már nem a dashboard nyűgöz le – nem csak az, na -, elkezded élvezni az egyszerűséget, a kompaktságot.
Vannak, hogyne lennének hiányosságok, ezt nem szabad elfelejteni. Ám azt sem, hogy a számomra légidegesítőbbek (cpoy/paste, thethering), az sw frissítéssel eltűnnek. De folytköv, azért szifonon blogolni nem élvezet. Hibákat összeszámolom, és gépről javítom. Amint előkotrom az adatokat.
Trehány vagyok? (Ma azt mondták egy meetingen, a PC-nek is megvan a zen filozófiája. WTF?)
Update, a WordPress 2.0 pofásabb, mint az előző, de írni itt sem leányálom. De azért jobb.